Smaugról2013.12.20. 08:41, Nira
Ez alkalommal egy metropolos cikket hoztam nektek, melyben arról van szó, hogyan érezte magát Benedict Cumberbatch a Smaugot alakító színész a forgatáson.
"A Hobbit-filmekben szereplő legtöbb színész Új-Zéland szépségeiről áradozik, és arról, ahogyan szinte beköltöztek a gyönyörű országba, hogy egymás után három filmet forgassanak. A Smaugot, a kapzsi sárkányt megformáló Benedict Cumberbatch ugyanakkor mindössze egyetlen hetet töltött az országban.
Itt most nem Watson barátja
– Ez volt a legnagyobb negatívum számomra a film forgatásában. Hallottam a nagyszerű történeteket a forgatásról, arról, hogy a fantasztikus színészek mennyi erőfeszítést tettek bele a filmbe, de nem lehettem ott. Az én munkám nyolc nap alatt véget ért – mondja Benedict Cumberbatch.
Mindezen túl bár a vásznon töltött idő nagy részében Martin Freemannel látható – akivel a Sherlock című sorozatban is játszik –, egyetlen percig sem forgattak együtt.
– Egy jelenetet sem vettünk fel közösen, amit sajnálok. Ám mivel elég jól ismerjük egymást, ki tudtuk következtetni valamennyire azt, hogy a másik az adott helyzetben hogyan viselkedne. Persze egész más volt ennek a forgatásnak a dinamikája, mint amilyen a Sherlocké. A sorozatban ott vagyok mellette a szobában, nem egy pszichotikus repülő valamiként jelenek meg. Lehet, hogy Sherlock egy kicsit elutasító időnként dr. Watsonnal, de akkor is barátok, ami erről a filmről, Smaugról és Bilbóról nem mondható el.
Freemannel tehát régi barátok, a többiekkel azonban nem nyílt lehetősége ilyen viszonyt kialakítani.
– Sajnos alig találkoztam valakivel. Richard Armitage kivétel, vele egyszer találkoztam, és összefutottam néhány másik színésszel is. Ugyanakkor vannak jeleneteim olyan emberekkel, akikkel soha az életben nem is találkoztam. Ez azért elég bizarr – mondja.
Eljátszani egy sárkányt
„Smaug nem egy szörnyeteg. Smaug egy pszichopata. Egy ravasz és intelligens pszichopata, aki csak lapul, és várja a hozzá érkezőket.” - Peter Jackson rendező a címszereplő sárkányról
Ennél már csak az volt bizarrabb, ahogyan meg kellett testesítenie a sárkányt a mozdulatainak segítségével, egy kicsit absztraktabb és hüllőszerűbb módon, mint ahogyan ezt Andy Serkis tette Gollummal. – Gyenge utánzata lesz ez egy olyan hüllőnek, amelyik repül és tüzet okád, mivel a kétlábúságom sok mindenben megakadályozott, elnézést a dologért – viccelődik a színész.
– De Peter Jackson tudott erről már a meghallgatásomkor is. Voltak olyan forgatási napok, amikor megkíséreltem megfeledkezni arról, hogy két lábam van, igyekeztem úgy bánni a testemel, mintha tényleg egy darabban végződne. A kezeimet karmokként próbáltam működtetni, és a nyakammal meg a vállammal próbáltam a legerőteljesebb mozgásokat elvégezni. Ezzel persze nagy örömöt okoztam annak a fizioterapeutának, aki utána meggyógyított ezeknek a mozdulatoknak a következményeiből…"
forrás: Metropol
http://www.metropol.hu/kultura/cikk/1122619-dramai-veget-er-a-smaug-pusztasaga
|