A változás szobra

A szokásos úton sétáltam hazafelé az iskolából. Alice most nem tartott velem, neki plusz órája volt. Ahogy lassan haladtam a járdán, a lehullott, csörgő leveleket rugdostam. Mellettem egy csoport negyedikes robogott el, és majdnem fellöktek. Semmi bocsánat, semmi köszönés.De valahogy ma még ez se izgatott. nem tudom mi bajom volt, de különös leghangoltságom azt jelezte, hogy valami közeleg. ha valami ilyet mondok, általában mindenki bolondnak néz. De én hiszek ebben. Előfordult már ilyen, nem is egyszer, de ha beszámoltam valakinek róla, egyből arra fogta, hogy biztos feltűnési viszketegségem van...
Jellemző, engem sose vesznek komolyan az emberek. Lassítottam a lépteimen, és jobban rugdostam az avart. Hirtelen valami keményet éreztem a lábamnál. Elkaptam onnan a lábamat, ennek következtében hátraestem. kezemmel éppen csak meg tudtam tartani magam. Idegesen Fölkeltem, és megpróbáltam letisztítani sáros nadrágomat. nem sikerült, hogy is sikerült volna? Összeszorított fogakkal indultam el megint a járdán, de valami megállásra késztetett. Mi volt az? Fogalmam sincs. Húsz másodpercig gondolkodtam, majd eszembe villant, hogy miért is estem el. Visszasétáltam arra a helyre, ahol belerúgtam valami keménybe. leguggoltam, és kezemmel félresöpörtem az avart. Aztán megláttam azt, ami megváltoztatta az életemet. Ott feküdt a sárban és a levelek között. óvatosan fölemeltem, eleinte nem tudtam mi is lehet az, aztán ahogy megtisztítottam a kosztól egy sárkány alakja formálódott ki ujjaim alatt. Fölálltam, és gépiesen elindultam a házunk felé, de szememet nem vettem le az apró szobrocskáról. nehéz volt, és hűvös. valami megbabonázott benne. Nem tudom miért, és mi, de valami mintha megváltozott volna. Sárkány. Sárkány. Sárkány. Ezt ismételgettem magamban, és azt próbáltam megindokolni, hogy miért van ez a tárgyacska ilyen hatással rám. Még sosem volt  dolgom sárkányokkal. még sosem gondoltam igazán rájuk. Aztán hirtelen zsebre tettem és beléptem a házunk ajtaján -miközben már ugye hazaértem.-. Lerúgtam a cipőmet, és bekiáltottam anyunak a konyhába, hogy megjöttem. Valamit visszaszólt, de nem értettem. megvontam a vállamat, és fölszaladtam a szobámba. Levettem a kabátomat és a táskámat, majd a fürdőszobába mentem  A csap alá tartottam a kis sárkány-szobrot, és ráengedtem egy kis meleg vizet. Mikor már lemostam róla minden sárfoltot, bevittem a szobámba, és a polcra raktam. Néztem egy percig, aztán hirtelen nevethetnékem támadt. Mit csinálok én tulajdonképpen? Elcsodálkozok egy szobron? Most már derengett miért nem hisznek nekem. megcsóváltam a fejem, csak úgy magamnak, és ott hagytam a polcon. De hiába akartam kiverni a fejemből ezt a badarságot, mégis visszamentem hozzá. Végül az asztalomra tettem, és úgy tanultam. Akárhogy is koncentráltam tekintetem újból és újból a szoborra kalandozott. Végül összecsaptam a füzetemet, és nem foglalkoztam többet a házimmal. Elővettem egy lapot, és elkezdtem rajzolni. A rajzolás általában megnyugtat. Csak úgy járt a kezem, nem volt célom mit rajzolni. Végül fölemeltem a ceruzát, és a papírról a sárkány-szobor nézett vissza rám. Lecsaptam az asztalra a ceruzát és kirohantam a nappaliba.
" Mi történt velem? Mi történik velem? " kérdeztem magamat, és egy kicsit meg voltam ijedve.
" Ez megszállottság. De én nem vagyok megszállott." győzködtem magam egyre, de ahogy jobban próbáltam elhitetni magammal annál jobban tudtam, hogy de, az vagyok.
Napok, hetek teltek el. Jött az év vége, egyre csak jött a végzősök bálja. Semmi nem volt amire én emlékezni tudnék erről az évről. Semmi, csak a szobor. És tényleg, most már be vallottam magamnak; megszállott lettem iránta. Nem bírok nélküle lenni.
Épp matekra siettem mikor megbotlottam valamiben. Egy kép villant elém. ugyanúgy, mint akkor amikor a szobrot találtam. De nem, egy lány jött nekem. meglepődtem, mikor azt láttam, hogy Alice volt az.
Nem köszönt.
Nem kért bocsánatot.
Mi történt vele?
Bementem a terembe, és leültem a helyemre. Kettes padok voltak, de én egyedül ültem. Meghökkentem.
Mi ez?
Hol ül Alice?
Olyan, mintha már nem is ismernénk egymást. Mintha külön világban élnénk.
Aztán belém hasított a felismerés. Olyan mintha egészen eddig aludtam volna. Én egy külön világban éltem. Zavarodottan néztem magam elé. Még föl sem szólítottak, pedig biztos voltam benne, hogy egy jegyem sincs.
Mi történt?
Kezdtem kétségbeesni. Kapkodva összeszedtem a cuccaimat, és kifutottam az ajtón. Egyenesen a lány WC-be. Nem. nem lehet, hogy lemaradtam két hónapról. Két hónapról, a saját életemről. Próbáltam felidézni mit csináltam én ez idő alatt. semmit nem tudtam előkaparászni az agyamból, csak a szobám üres falát. Sírás fojtogatta a torkomat. Mi történt velem? én nem vagyok ilyen. Én nem ez vagyok.
Hirtelen megtöröltem a szemem, és kirontottam az ajtón, majdnem föllökve az alattam lévő osztály lány tagjait. A szekrényemhez tartottam. Alice a folyosó végén állt, és egy számomra idegen fiúval beszélgetett. Ő boldognak látszott. Olyan volt, mint régen. Mire odaértem hozzá, a fiú elment, és ő a táskájában turkált. Tétován megálltam előtte.
-Szia...szia Alice. - köszöntem félénken.
Alice eltátotta a száját, és kimeresztett szemekkel nézett rám.
-ööö...szia. - köszönt, de még mindig csodálkozva.
- Hát... tudod arra gondoltam, ...hogy, talán nem akarsz átjönni hozzám? csak, beszélgetni?
Még jobban kidüllesztette a szemét, és ráadásként a szemöldöke is a magasba futott.
-hogy én? Hozzád? - kérdezte értetlenül.
-Igen. - válaszoltam halkan.
-hát... bocsi, de nekem programom van. -hadarta, majd elhúzta a csíkot.
Otthon az ágyamon feküdtem, és a sárkányomat szorongattam.
" Olyan ez, mint a depresszió. De miért lennék én depressziós? " tűnődtem. Visszagondoltam, hogy mi történt, amikor megtaláltam a sárkányomat.
Hirtelen valami kezdett megvilágosodni előttem.
Nem!
Az nem lehet!
Hihetetlenkedve bámultam a szoborra, majd bedobtam a kukába. Az ágyra vetettem magam, és a párnába temettem az arcomat. Egy hülye szobor miatt. Fél óra múlva lenyugodtam. A szobor felé se néztem. Nem érdekelt, hogy mi van vele. De ahogy teltek a percek, az órák egyre elviselhetetlenebb lett, hogy nem látom. Megvacsoráztam, majd  a laptopom elé ültem. Beírtam egy kereső címét, mert utána akartam nézni valaminek. Gondolkodtam, majd beírtam keresendő szónak; Sárkány szobrok. Csak egy találat, egy adás-vétel oldalon, ami sárkányos szobrokat kínált, elképesztően magas árakon. Megcsóváltam a fejem, majd tovább törtem a fejemet, hogy mit kéne beírni. Aztán pár perc múlva beírtam; Babona és hiedelem - Sárkányok. Szerencsére csak ötven oldal jött ki. ÖTVEN OLDAL? Elkezdtem a körmömet rágni, és folyamatosan nyitogattam meg a lapokat. Épphogy a szememmel átfutottam, nincs-e kép is a szoborról. Semmi, csak gyerekek által fölrakott műanyag szobrok. Talán a tizedik oldal után, már félig lehunyt szemmel nyitogattam meg az oldalakat. Kezdtem felhagyni a reménnyel, amikor rákattintottam a megfelelőre. Mikor megláttam a képet fölpattantam a helyemről, aztán visszaültem, és gyorsan átfutottam a szöveget. Többször is el kellett olvasnom, mire felfogtam.
" A változás szobra - ki ezt a tárgyat megérinti, örök fogságban marad.
Ezt a szobrot még időszámításunk előtt, a véres bosszúk királynéja, Aradnal királyné faragtatta ki, és átkozta meg. Első áldozata a férje, Adamus király volt. Mikor az uralkodó meglátta a kis szobrot, rögtön a rabjává vállt, és többé nem szabadult. Mikor a király meghalt, a szobor elkerült a kastélytól, és a legkülönbözőbb helyeken bukkant föl. A sivatagban, a magas hegységekben. A feljegyzések szerint 1259 - ben a Bermuda-Háromszögnél látták utoljára. A mai napokban már ez csak egy ostoba hiedelem, de azóta minden évben történik egy-egy rejtélyes megszálottság, ami halálig tart. A..."
Mikor harmadjára olvastam végig a gépem egyszerűen leállt. Sóhajtottam egyet, majd leültem az ágyamra. csak pár perc múlva jutott el teljesen az agyamig, hogy mit is olvastam. teljes egészében remegni kezdtem. Megállíthatatlanul vacogtam, felhúzott térdemet átkaroltam, de nem segített. Fél óra múlva kissé csitult a remegésem. Föltápászkodtam, fölvettem a cipőmet és a dzsekimet. Lassan a kukához léptem, és kivettem a szobrot. A zsebembe süllyesztettem, és elmentem otthonról. Ki kellett tisztulnia a fejemnek. Mikor elértem a város hídjához, megálltam, és a korlátnak támaszkodtam. Néztem a lassan hömpölygő folyamot magam alatt. Sírhatnékom volt, egy hisztérikus sírásra vágytam. Vagy csak annyira, hogy valaki átöleljen, és azt mondja; nincs semmi baj, most már minden rendben lesz. De nem jött senki. A nap lassan ment lefelé, az utolsó fénysugarak a folyó felszínén táncoltak. És akkor hirtelen elhatározásképp elővettem a szobrot, és belehajítottam a vízbe. Fölszisszentem, úgy éreztem, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. A szobor után néztem, de az már elmerült a habokban. Sajnáltam, hogy vége szakadt. Sajnáltam, hogy nem lehet többé az enyém. Azt hittem, megkönnyebülés lesz, ha megszabadulok tőle... Lassan, zsebre tett kézzel elindultam hazafelé.
PÁR NAPPAL KÉSŐBB.
A nagypapámmal éppen horgászni voltunk, amikor megláttam valamit a vízben. Szobornak nézett ki. Mivel térdig úgyis a vízben álltam, hát tovább gázoltam, még mielőtt a szobor elúszna. Elkaptam, és jobban megnéztem. egy sárkányt ábrázolt. Kimentem a partra, és nagyapához siettem a kis tárggyal.
- Nagyapa, nézd! - és a kezébe nyomtam a szobrot.
- Mit találtál Mike? - kérdezte, amikor ő is végigmérte a szobrot...
Még nem tudják, de hamarosan gyökeresen megváltozik az életük...